Fényes Kicsi Csillag fásultan tért haza, s a sarokba vágta szép csillagruháját.
- Hogy telt az éjszakád? - kérdezte az apja, s fáradtan húzta le csillogó csizmáját.
- Nehéz volt a munkád? - csókolta meg anyja, s meg is simogatta kedenc fia fejét.
- Sokaknak ragyogtál ma? - kérdezte nagyapja Pislákoló Csillag, titkolt izgalommal, titkolt irigységgel.
Csevegtek, csacsogtak mind a testvérei - éjszakai útról nem együtt jöttek meg. Munkájuk örömét, munkanapjuk terhét sorolták egymásnak. Legkisebbik húga várta a vacsorát, fáradtan hunyorgott már az álmosságtól.
- Nagyon elfáradtál, szép kicsi fiam? - kérdezte az anyja. Érezte, hogy fia nem olyan, mint máskor: napok óta marja valami a kedvét.
Sírással küszködött, a fejét leszegte. Titkolta kételyét, titkolta hetekig, de anyja szavára kibukott belőle:
- Fáradt vagyok, hogy mindig lelkesedjek. Olyan unalmas mindig tündökölni. Olyan dögunalmas mindig ugyanazt! Csak azért csináljam, mert mások így szokták meg?
Döbbent csend követte a konok beszédet. Elhalt a kacaj, a gyerekzsivaj.
De ha már elkezdte, nem hagyhatta abba, csak sorolta tovább csillagsorsa átkát:
- Egész nap egyedül, téli éjszakákon, hidegben, melegben, mindig egymagam. Nincs, akihez szóljak ... Azt hittem, segítek, szükség van fényemre ... De miért segítsek? Miért én segítsek? Aki rám szorulna, csupa idegen ... Csinálják csak mások, akik még nem unják! Nekem elegem van ebből az egészből ...
Meghökkenten nézték családja tagjai, kicsik is, nagyok is.
- Aludni szeretnék nappal is, éjjel is. Fárasztó ez nekem - hát nem értitek?
Fáradtak voltak már mind a többiek is. Hosszú napjuk után vacsorázni vágytak, pihenésre térni. - De ahogy néztek rá! - mind ellene fordult, s ő nem tudta, hogyan, hová menekülhet vádló pillantásuk vad kereszttüzéből.
- Én belefáradtam, hogy csillag legyek! - mondta már kiáltva, szinte-szinte sírva, értsék már végre meg! Ennyien vannak itt, hozzátartozói, s nem értik, mit beszél! Holnap is kiküldik újabb csillogásra? - Nem csinálom tovább! Többet nem megyek!
- Sok ezer szempár néz rád - kezdte lassan apja. - Már sokan ismernek - ne okozz csalódást! Holnap keresni fog régi jó barátod, s aki eddig látott, mind aggódik érted. Menni kell. Csillagnak születtél - és ez kötelez.
- Ha tegnap nehezen áttörtem egy felhőn, még ma jön egy újabb, s előlről kezdhetem. Meg lehetne élni csillogás nélkül is ... Szabadabban. könnyen, kötelesség nélkül ... Olyan hiábavaló, fölösleges így az egész ... Nem kényszeríthettek.
- A ragyogást akkor választottad, amikor megszülettél - szólt halkan anyja is. - Élővé, csillaggá csak a ragyogás tesz. Hogyha nem tündökölsz, lényed tagadod.
- Én sem oszlathatom el a sötétséget! - Ők többet próbálták, mégse vették észre, hogy reménytelen? - Fáradt vagyok, hogy mindig lelkesedjek - ismételte újra kudarcos munkája nyomasztó érveit.
És ekkor csendesen megszólalt nagyapja. Azt hitték, elaludt, de ritkán aludt már, csak magára figyelt. Pislákoló fényét óvta- gyűjtögette: holnap éjszakáján újra felragyogjon. Mondták, hogy öreg már - régi barátai nem sokáig látják.
- Nem-csillogni a kődarab is tud! S az a feladatod, hogy különbözz tőle. Ha majd elöregszel, kődarab leszel. S bárhogy is akarnád, már nem leszel csillag. De amíg élsz, addig - addig az legyél!
- De jönnek a felhők! sokkal többen vannak! Hiszen a Napnál is erősebb a felhő! Én is megpróbáltam! Az én csöppnyi fényem nem kergethet felhőt, s akkor csillogjak csak, ha ő engedi? Miért erőlködjek? Én kicsi vagyok!
- Hát, a felhők bizony sokszor erősebbek ... - suttogta az öreg. - S van belőlük elég: minden napra jut. De ha te csillag vagy, áttöröd a felhőt, s ha sokszor próbálod, sokszor sikerül ...Sok nyugodt alvónak őrized az álmát ... Hogyha fáradt vándor keresi a fényed, barátjaként fogad, hozzád igazodik ... S néha kell a felhő, hogy megtudd, ki vagy. Csillag azért lettél, hogy másoknak segíts. Fénysugár azért vagy, hogy utat mutass. Senki se kényszerít soha csillogásra, mert a ragyogás a lényedből fakad ...
Nehezen lélegzett, pihegett az öreg, kimerítette a szokatlan, sok beszéd.
- Fényes éjszakában ott a te fényed is. Sötétséget oszlat a kicsi sugár. Meg azt is tudod jól: nagyon sokan vagyunk ...
- Hiszen csillagsorsod nem magányos élet - szólt közbe az anyja.
- Fényed sokszorozza sok-sok szembogár - suttogta az öreg. - És ha elfáradtál, ha elkeseredtél, ez ad új erőt. Ez a hivatásod, életed, lényeged, élni eszerint kell, itt nincs választás. Kő nem határozhat úgy, hogy csillag legyen - csillag se döntsön úgy, hogy nem ragyog tovább. Ragyogj hát, tündökölj, szálljon messze fényed - mindig sugározz át felhőt s éjszakát! Csillag légy akkor is, ha csak egyedül vagy, ha mások megúnják, ha mindenki fáradt - hiszen fényed várja sok-sok jó barát ...
És a Kicsi Csillag mohón itta a szót. Fényes kis szeméről elröppent az álom. Tudta, hogy már holnap kemény munka vár rá. S várta az éjszakát és várta a felhőt, hiszen felkészült már a nagy mérkőzésre: anyja halk szavával ő is erősebb lett. Pislákoló Csillag ragyogó hitével ő is gazdagabb. S ha hozzájuk fordul, mindig erősítik, míg rájuk hasonlít, sosincs egyedül.
Tudta: ki elindult, nem hagyhatja útját, s ha Csillagnak született, fennen tündököl. Alvók és vándorok hiányolják fényét, akiknek kedvéért legyőzi a felhőt.
Tudta: gazdag élet csak a küzdők része, örökszép tündöklés, vállalt ragyogás.
S ha majd elöregszik, kopott kődarab lesz, sok csillogó szempár őrzi tovább fényét.
